Műtétek

Megszülettem

1 műtét, 2 hét 2 ország, 3 város és megannyi felejthetetlen pillanat, amikre amíg élek, emlékezni fogok.
Sokat vártam ezzel a bejegyzéssel. Csak teltek és teltek a napok, de kellett egy kis idő, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Mert hiába olvastam megannyi beszámolót előre, ez a műtét sokkal többet adott nekem, mint amire én számítottam.

Épp ezért nem is tudom olyan röviden megírni ezt az elmúlt időszakot és a hangvétel is kicsit közelebbi, más az egész felépítése, mint a többi bejegyzésemnek.

Szerbia – Belgrád – ST Medica

Október 6 / A műtét

Korán volt az indulás reggel. 6-kor már a kocsiban ültem Noémi mellett, megkaptam az első vérhígítómat és indultunk is Belgrádba. Az út mintha csak egy fél óra lett volna, úgy elrepült. Kicsivel 9 után érkeztünk meg a Belgrád déli részén található ST Medica-ba.

Kis papírmunka, egy gyors vérvétel, meg egy alapos belgyógyászati vizsgálat után már a szobámban is voltunk. Leborotváltam a műtéti területet, felhúztam a kompressziós harisnyát és belebújtam a kórházi köpenybe, ezzel én majdnem készen is voltam a műtétre.

Másfél órával a műtét előtt

Nemsokkal miután vége lett az előző műtétnek, találkoztam a professzorral, Dr. Miroslav Djordjeviccal. Gyors konzultáció volt, mivel Noémivel már alaposan átvettünk minden részletet, így nekem nem voltak igazából kérdéseim. A fizikai vizsgálat, meg az € átadása után visszamehettem a szobámban és csak várnom kellett.
Az aneszteziológusi konzultáció ki is maradt, majd egyszer csak megjelent egy nővér a bódító koktéllal. Innentől már nem volt sok hátra.

A pulzusom elvileg egy picikét magas volt, de ezt mégse éreztem magamban. Végig csak a nyugalom uralkodott bennem, még a legutolsó pillanatokban is. Kicsit nehéz ezt megfogalmazni, de ez a nyugalom több volt, mint amennyi jelentést hordoz ez a szó a hétköznapokban.
Itt eltörpül a halál kockázata, elcsendesednek a félelmek. Az előre elképzelhetetlen harmónia kapujában állni, tudva, hogy a legnagyobb láncom holnapra lehullik rólam.
Ez igazából leírhatatlan.

13:37-kor lépett be két nővér hozzám. Eljött az idő.
Átgurítottak a műtőbe, majd következtek régi életem utolsó képkockái. A bal kezembe épp behelyezésre kerülnek a kanülök, az arcomon lévő maszkon keresztül meg mélyeket lélegzek az oxigénből.

Közel 6 óra elteltével, egy “kis”lány megszületett. Sikeres és komplikáció mentes volt a műtét. Majd egy bő másfél óra múlva, 20:45-kor magamhoz tértem a szobámban.
Elég homályos ez a fél óra, amit ébren töltöttem. A családomnak és barátaimnak tudtam messengeren írni, azt hiszem kicsit beszélgettem is velük, de hamar vissza nyomott az álom.

2020.10.06. – Megszülettem

Október 7 / Post-op, az első nap

Korom sötétség volt odakint, még a hajnal sugarai is messze jártak, de a fájdalom utat talált magának. Az egyik nővér éppen egy új palack infúziót rakott fel a tartóra, amikor rögtön észrevette azt hogy fent vagyok.
Egy szót se szóltam még, máris jött a kérdés hogy “Pain?” amire én csak bólintottam egyet. Pár másodperc múlva már a morfiummal a kezében állt mellettem, a fájdalmam elillant és aludtam is tovább.

A kint tartózkodásom egyik legfelejthetetlenebb perce volt ez.

Reggel 7 körül ébredtem, majd jött is egy ápoló, aki közölte hogy én most sétálni fogok. A kis meglepődés után (délutánra vártam az első sétálást) szerencsére probléma nélkül tettem meg azt a pár métert a szobámban.
Nem volt se fájdalom, nem szédültem, stabilan tudtam araszolni, de azért örültem amikor visszafeküdtem az ágyamba.

A kötésemet folyamatosan átvéreztem, köszönhetően a két drain csőnek, így délelőtt megvolt az első kötés csere. Később a professzor is benézett hozzám pár percre, megkérdezte hogy minden rendben van e, majd ebédre már rögtön kaphattam normális szilárd ételt.

Fél kilós hűsítő jég / Izzasztó harc a zsömlével / Ahol mindenki egy pillangóvá válik

Délután ismét sétálgattam egy bő percet, majd este a vacsi után lecsöpögött az utolsó infúzió és ezzel el is telt a nap. Sok erőm nem volt és sokat is aludtam napközben.
Egy apró esemény volt az egyik infúzió cserénél, ami egyfelől ráébresztett az egész komolyságára és valódiságára, másfelől mondhatni szórakoztató volt. Megtudtam hogy a kanülön keresztül egy pillanat alatt nagyon sok vér ki tud jönni. Mintha egy miniszökőkút lett volna arra a két másodpercre.

Érdekes momentum volt megtapasztani a fantomfájdalmat is. Amikor pontosan éreztem, hogy a “pénisz” melyik részébe nyilallik kicsit bele, holott az már nem volt egy létező dolog. Ez hamar eltűnt, összesen csak 2-3 ilyen alkalom volt. Helyette jött az hogy fáj ott lent, de nem tudtam pontosabban meghatározni a helyét.

Mindent összevetve sokkal jobban éreztem magamat, mint amire előre számítottam.

Október 8 / A költözés

Reggel 6-kor költött az egyik nővér, hogy költöznöm kell. Két nagy pislantás után már úton is voltam a lift felé. Ezzel az úttal ki is volt pipálva a sétálgatás egy darabig.
A kényelmesebb, új ágyamnak (hogy mennyit tud számítani pár centi) már kézközelben volt az irányítója, így lényegesen meg tudtam könnyíteni a mozgásomat, mind étkezésnél, mind felálláskor/lefekvéskor.

Nagyon kényelmes volt ez az ágy, de itt is kötelező felkelni és mozogni

Itt délelőtt becsúszott egy kisebb kommunikációs probléma, így a fájdalomcsillapító valamivel később érkezett meg, mint az jólesett volna. De legalább most már tudom, hogy milyen az, amikor valami fáj. Úgy igazából fáj.
Mintha egy 20 centis ágyúgolyó lett volna hozzám nőve az ágyékom helyén, ami iszonyat nehéz, ki akar szakadni a testemből és közben mégis húzza minden egyes porcikámat maga felé, mint egy fekete lyuk.
Végül a fájdalomcsillapító se volt annyira hatásos mint eddig, de egy jó alvás után már semmi rosszat se éreztem odalentről.

Ebéd után újra kötés csere következett, majd utasításba kaptam, hogy sétálgassak többet a nap hátralévő részében. Ezzel viszont eleget voltam talpon ahhoz, hogy a harisnya lekerülhetett a lábamról. Pedig én igazából egész kényelmesen elvoltam benne.
A professzor itt is benézett hozzám egy percre, pont úgy mint tegnap. Továbbra sem volt semmi olyan probléma, így már csak a búcsúeste volt előttem.

Október 9 / Hazaút

Korán indult ez a reggel is. Vérvétel, majd reggeli után Noémi hívott, hogy változás van. A kórház az otthoni járvány helyzet miatt nem tud fogadni úgy, ahogyan eredetileg le volt szervezve. Szerencsére volt B terv.
Délután 1-kor érkezett meg Noémi értem. Indulás előtt még volt egy utolsó kötéscsere, megkaptam az útravaló fájdalomcsillapító adagot és zárásul a kanülök is kikerültek a karomból.

Kényelmes volt az autóban, relatív feküdni, így még egy kis alvás is belefért a hosszú úton. Végül a forgalom miatt hosszabb volt a visszaút, 5 óra, de szerencsésen érkeztünk meg Szegedre.
Itt még 72 lépcsőt meg kellett mászni és már fent is voltam Noémi anyukájánál, aki a következő napokat nagyban megkönnyítette nekem.

Érkezéskor sokkal sötétebb volt, de a fokok száma ugyanolyan kihívás maradt

Túl voltam a legeslegnehezebb napokon és nem is volt olyan vészes, én tényleg rosszabbra készültem. A legnagyobb problémám az volt, hogy a nagydolog az nem ment, a bélműködésem még nem indult újra ezekben a napokban, így végig volt bennem egy telt, feszítő érzés.
Persze ettől még ez végig egy iszonyatosan kiszolgáltatott helyzet volt. Amikor mondhatni más megy el a mosdóhoz pisilni helyettem (katéter). Meg amikor a nap közepén, a “semmiből” körülöttem terem 4 nővér, takaró máris lelibbentve és egy számomra idegen nyelven, átbeszélik az állapotomat és a további ellátásomat (műszakváltás). Közben csak ott fekszem szinte egy szál semmiben, egy hatalmas kötéssel a lábam között és mégis, a szégyenlősség mintha elszállt volna belőlem itt.
És már nem is tért vissza a régi formájában.

Oldalak: 1 2