Műtétek

Sokaknál a műtétek szerves részét képezik a tranzíciónak. Hiszen a legnagyobb testi hibákat csakis így lehetséges korrigálni. Legyen szó az SRS-ről, vagy egy korrigáló plasztikai beavatkozásról, ezek óriási jelentőséggel bírnak és hatalmas lelki lökést adnak.

  • Műtétek

    SRS – egy beteljesült álom

    Az előző bejegyzésekben végigvettem a műtéthez vezető utat, majd magát a gyógyulás menetét, lényegében lépésről lépésre. De ez sokkal több volt mint az átélt fájdalmak és nehézségek.Egy álom, ami a tranzícióm központi eleme; egy álom, ami végig kísérte az egész eddigi életemet. Szeretném elmondani hogy ez mit is jelentett nekem, kiegészítve egy pár gondolattal, amik kimaradtak az eddig leírtakból.

  • Műtétek

    SRS / post-op, 3 hónap

    Amilyen “könnyű” volt a gyógyulás első két hete, az otthon töltött rész már sokkal nehezebb volt, mint azt előre gondoltam. A lendület hamar elfogyott és a nehéz hetek hónapokká húzódtak, az egész felépülés nagyon lelassult.

  • Műtétek

    Megszülettem

    1 műtét, 2 hét 2 ország, 3 város és megannyi felejthetetlen pillanat, amikre amíg élek, emlékezni fogok.Sokat vártam ezzel a bejegyzéssel. Csak teltek és teltek a napok, de kellett egy kis idő, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Mert hiába olvastam megannyi beszámolót előre, ez a műtét sokkal többet adott nekem, mint amire én számítottam. Épp ezért nem is tudom olyan röviden megírni ezt az elmúlt időszakot és a hangvétel is kicsit közelebbi, más az egész felépítése, mint a többi bejegyzésemnek.

  • Műtétek

    Egy álom beteljesülése

    Épp alszom, viszont ez most más, mint eddig bármikor. Ennek az alvásnak a végén, máshogy fogok felébredni. A legrégebbi álmom fog valóra válni. 23 éve várok erre a varázslatos pillanatra. Hogy “reggel” felébredve ott lent az van, aminek lennie kell, aminek mindig is lennie kellett volna. Ennek a helyreállítását végzi most, egy nagyjából 5 órás műtét keretében, Dr. Miroslav Djordjevic, Dr. Bordás Noémi és egy egész műtős team. Képtelen vagyok szavakba önteni azt, hogy mennyire hálás vagyok nekik ezért. Szinte el sem tudom hinni, hogy végre tényleg, hüvelyem lesz.